Megint rég jártunk a blogunk tájékán, pedig terveinket nem adtuk fel. Sőt...

Judittal immáron egy mobil WC közös tulajdonosai lettünk:)

Ezt a dolgot áprilisban szereztük be, kb. 2 perces tanakodás után, húsvétkor a két ordító gyerekkel megnéztük és májusra pedig már használtuk.

Csapatunk hiányos taglétszámmal pünkösd környékén kamionnal, talicskákkal, ásókkal és a mobil budival felszerelve elindult Magyarszombatfára. Pontosítva először Hódosra, a faluházba, ahol a mostani bázisunk volt. A hiányzókról, később rettenetesen hiányzókról néhány szót: Zoli énekkarral volt távol, Árvai irodai kupin próbált uralkodni és szülinapokat ünnepelt, férjem pedig a Magyar Posta jóvoltából dolgozott. Rézi mama pedig egyszerűen igazolatlant kap, pedig én őt annyira vártam hogy csak na. Szóval elindultunk, Judit a kamiont vezette, jómagam a gyerekekkel és Petivel utasok voltunk, Apukámék pedig személyautóval mögöttünk poroszkáltak. A gyerekek az utat egész jól viselték, mérsékelt ordításban. Egy kis szlovéniai városnézés után elfoglaltuk a szálláshelyünket. Kipakoltuk a kaját, a ruhákat, átöltöztünk és elmentünk a házhoz. Itt kipakoltunk, köszöntöttük a szomszédságot, szörnyülködtünk a tél, a hó a víz és viharok pusztításán -sok időnk másra nem maradt és hazatértünk.

" Otthon " közösen répatortával ünnepeltük Apu és Anyu szülinapját. Másnap reggel az elmaradhatatlan közös reggeli után munkásruhában elindultunk dolgozni. Számomra ez a nap is felejthetetlen. Azt hittem, hogy a tollakat utálom a legjobban, de ráeszméltem, hogy nem.

A 4 helyenként 15 cm agyagvakolat leverése mindennél gyilkosabb volt.

Gyakorlatilag 3 perc alatt belepett a por, a vakolat melyet a fejemre,

hajamra és a szemembe bunkózgattam. Szépen, csöndesen.

Judit mint erős harcedzett aerobikos a sittesvödröket hurcolgatta, Peti szétkapta a kenyérsütő kemencét, apunak-aki 2 hétig gerincbántalmaktól szenvedett - " csak " a talicska tologatás maradt.

Anyukám a két elvetemült kölyköt nyerte meg, akikről mindig tudtuk, hogy merre vannak mert úgy ordítottak mint két vadszamár. Anyu egyébként egy személyben a kifőzdét, kávézónkat és csokizónkat is üzemeltette. Ezúton még egyszer köszönjük a segítséget, mert kaja, kávé, víz, bíztatás, jó szó mindig volt. Haladtunk sokat, de a vakolatverés bőven maradt még hátra, és a nagy lendületünk estére elfogyott. Otthon is csak vánszorogtunk, szerencsére a csapat Gerdus és Peti whiskyjétől erőre kapott. Este sztorizgattunk, mérsékelten röhögcséltünk és az izomláz miatt nem mérsékelten jajgattunk.

Szombaton ismét kopácsoltunk én Helga magasságban, aztán Helga + szék magasságban, Judit az e feletti magasságban. Ezen a napon Benő is verte a falat, mint őrült. Igazán szorgalmas és ügyes volt, jövőre megtanítjuk szótlanul, csendben dolgozni és akkor mi is élvezni fogjuk a segítségét. Zozó is jött volna, de szegény allergiás a porra, és amikor beólálkodott a házba én ordibáltam, hogy menjen már ki:( Később aztán nagyon jó feladatott kapott: ő bányászott tiszta agyagot egy kis vödörbe az ovis csoportjának. Néha megvívott egy-egy csalánbokorral, általában a csalán volt a nyertes.

Peti szívósan küzdött a kenyérsütő kemencével, mi harcoltunk a vakolattal - Apuék pedig leléptek. Sajnos az ebédhez a pirosparikát otthon felejtettük, nélküle a lecsó nem igazán jön be, -+ Nikivel volt randijuk. Elmentek Kisrákosra házat nézni. Közben persze, hogy ne legyen unalmas, hatalmas nagy zápor kerekedett. Kapkodtunk mindent a tűz környékén, a nagy kapkodásban a lecsóba szánt rizst simán leejtettem a földre.( főtt állapotban ) A népség éhes volt már nagyon, meg se mertem mukkanni, de hát Judit szeme mindent lát.

Aztán zápor elállt, szülők megjöttek, ebéd lett. Mindenki megint megnyugodott szépen. Este versenyt futottunk a fürdőszobáért és megérkezett a férjem is a hódosi vasút állomásra. Örültünk neki, hogy végre kipihent segítség jött. Az esti szokásos dumaparti után fáradtan zuhantunk az ágyba.

Vasárnap egész nap parkettát tépkedtünk, vakolatot verünk, port nyeltünk, talicskáztunk és a gyerekek nem kis örömére tüzeltünk. Judit nagy örömére csempe verés közben ismét remek képek sikerültek rólam. Az idő jó volt, a kedvünk jó volt. Látogatóink jöttek a hódosi szállásadónk és a falunk polgármestere személyében meglátogatni bennünket. Sajnos., mind a ketten nagyon csinos ruhában voltak, pedig kapacitáltuk ám őket, hogy van még szabad talicska.

Apuék megint körülnéztek, most a magyarszombatfai polgármesterrel, ki tudja mit hoz a jövő.... hátha megtalálják ők is álmaik telkét vagy házát... egy biztos én ott vakolatot biztosan nem fogok verni....

Anyu hősiesen főzött, Bence és Zozó hol tüzet tápláltak, hol agyagoztak, hol egymással, hol a mamával veszekedtek. Délután a kőművesünk jött meglátogatni, hát mi jobban el voltuk ájulva a teljesítményünktől, mint Csabi a mester. A szigetelést megbeszéltük, a 8 cm beton járólap feltörését rábíztuk este, vihar előtt összepakoltunk. A szálláson még egyszer elájultunk önmagunk teljesítményétől, összepakoltunk, hogy másnap reggel a hazaindulás előtt fürödni tudjunk Moravske Toplicén. Jó, a korai reggeli, korai indulással nem nekünk való. Keservesen, kínlódva felcuccoltunk, egészen a kocsmáig jutottunk el,ahol a közértbe kellett menni vásárolni, illetve találkoztunk a főnökömmel aki egyből ki akart parancsolni minket az autóból, hogy igyunk valamit. Bár az áfonyapálinka mindenki kedvence, mi tartottuk magunkat, sőt a nehezen befogott gyerekeket sem engedtük ki az autóból. A fürdés klassz volt, azon kívül, hogy Zozót Apa és Peti leengedték a nagy csúszdán és én még nem voltam a medencében... nos, kimászott valahogy a medencéből... azért néhány izgalmas pillanatot megint sikerült átélnünk...

Az idő gyönyörű volt, tűzött a nap és meleg volt... délután visszamentünk a házhoz, felrámoltunk a teherautóra és elindultunk. Egészen az első étteremig jutottunk , amit Nemesnépen. találtunk meg... Ebéd/ vacsora után már tényleg elindultunk... Este a legnagyobb viharban, szakadó esőben szélben értünk haza. Bőrig áztunk és azóta is esik.

Aztán persze a hétvégét kezdtük várni, mert Judit, aki nem csak jól veri a vakolatot, hanem jól is főz, vendégül látott minket az építésszel együtt. Képeket, rajzokat néztünk és elemeztünk. Volt értelme, legalább már tudjuk, hogy a vizes csövek, fűtés csövek merre lesznek a padlóban. A jövő héten úgy néz ki after party lesz Apuéknál. Legalább van mit várni megint. Tortát is fogunk enni. Már nagyon várjuk, akárcsak a következő menésünket Magyarszombatfára.

2010. január-március zanzásítva:

Rég volt az utolsó bejegyzésünk. Ennek az oka, a rohanás, kapkodás az ünnepek és persze a lustaság.

Csapatunk közösen Szilveszterezett Bogácson, a termálvizes medencében, a hulló hópelyheket nézve is építkeztünk.

Aztán a tél leghavasabb napján Judit összepakolt minket, az építészt és elindultunk Magyarszombatfára... Hóval szinte csak a Balatonig találkoztunk, hókotróval pedig Zala megyében, ahol gyakorlatilag derűs, szinte tavaszias volt a táj.

Építészünk mért, mászott, rajzolt, mi pedig a kőművessel tárgyaltunk. Tavaszra, nyár végére szigetelve lesz a ház, a tető is ki lesz javítva. Terveink szerint. A szérűnk ugyan dülöngél, a tervező szerint fizikailag nem állhatna már, de mégis.

Hogy ne legyen unalmas a kirándulásunk este, amikor a szétfagyott tagjainkat melengettük a Bognár étteremben kiderült,.hogy az egyik telefonomat elhagytam. Nem lettem ideges, mivel két nappal ezelőtt alakítottuk ki kapcsolatunkat, mármint a telefonnal. Szép feladatnak tűnt a fekete színű telefon megkeresése fél hektáron, havas latyakban... Az esténk hangulatára kicsit rányomta bélyegét a telefon eltűnése. De Judit ezt is megoldotta. A telefont a vízóraaknánál hagytam el, mert azt le kellett ellenőrizni elfagyás szempontjából, különben Apu biztos nem állt volna szóba velünk....

Az éjszakát Hódoson töltöttük másnap reggeli után az Erikának ígért áfonyapálinkával felszerelkezve elindultunk haza. Útközben még megnéztük a szentgyörgyvölgyi templomot. Minimális nyüszögéssel és nyafogással érkeztünk haza, ahol közel félméteres hó borított mindent.

Most pedig várjuk a tavaszt, a napot és a meleget és a lottó 5-t, hogy ismét nekiindulhassunk a rámolásnak, építésnek, tüzelésnek és a bandázásnak a házikónknál.

Végre ismét Magyarszombatfán

Igen, esőtáncot jártunk és csütörtökön elindultunk. 2 autó, 1 kamion, na jó kisteherautó és rajta minden mi szem-szájnak ingere (betonkeverő, bitumenes lemez, eresz és tartozékai …) az ószeres kutyafüle volt hozzánk képest, de ponyvával próbáltuk leplezni a rettenetet. Az út szinte káprázatosnak volt mondható, a gyerekek nem ordítottak, sőt kifejezetten jól viselkedtek- ez talán annak is köszönhető, hogy Zozó még az előző nap az orr fül gégészeten csücsült a fájós fülével a nagyszülők kíséretében. Megérkeztünk, egy kedves házban laktunk - de mivel rengetegen voltunk a környéket szinte megszálltuk. Az első nap azonnal rohantunk a házhoz, a tűz már égett, megkezdtük a padlás és az istálló takarítását.

Az ugye mondanom, sem kell, hogy toll dögivel volt a padláson, sőt tudom fokozni a pajtában is. Én itt döntöttem el, hogy soha de soha nem lesz tollas ágyneműnk. A fiúk apu vezetésével bevésték a rácsot,

persze sóder és homok egy ismerősünk jóvoltából már volt, de a cementet elfelejtettük. A nemzeti ünnepünkön Szlovéniából jött a segítség és így zárható lett a házunk. A szigetelés megkezdéséhez a padlót a Zolik feltörték és elkezdték ásni a szobában az árkot. A csapat másik része pedig az ereszt kezdte kicserélni. A gyerekek a tűznél voltak, remekül érezték magukat, ordibáltak kedvükre és estére olyan szaguk lett, hogy a falu végéről tudtuk, hogy merre vannak.

A kantin csodálatosan működött. Rézi mama személyében igazi kinccsel bővült a csapatunk. Morgás csak akkor volt, ha turnusukban ettünk. Vittünk mindent, a zelleres só is nálam volt. Estére megérkezett a Toszkán csapat. Testvérem Gerdus, párja Tomi és Vitus lányuk személyében. Fáradtak és éhesek voltak, de az óriási sötétségben elemlámpa kíséretében mutogattuk számukra a csodát. Az idő kellemes volt, mi dögfáradtak voltunk, de este pálinkázás közben hatalmas terveket szövögettünk másnapra. És mivel együtt volt a Csapat, ezért egy házi Oklevél átnyújtásával, melyet „szövetségeseink” aláírása is színesített, megköszöntük munkavezetőnk (Helga apuka) eddigi és remélhetőleg későbbi munkáját.

Már nem kell sokat aludnunk és mehetünk

Bár sajnos messze vagyunk mégis sikerült pár dolgot elintéznünk: Judit kitartásának és utánajárásának köszönhetően a vizet és a villanyt már majdnem sikerült a nevünkre íratni.

Apu kreativitásának köszönhetően készen van az ajtót védő bejárati rácsunk. Nagyon gyönyörű lett, apukám barátai "csak" egy csodálatos iparművészeti alkotásnak titulálták. A rács nagyon szép és nagyon nehéz festeni, de lassan ott is az utolsó stádiumba érünk.

Szakértőnk megnézte, hogy milyen szigetelési módszerek vannak, melyiket lehet házilag megcsinálni, és most már biztos, hogy megpróbáljuk. Abban, hogy sikerülni fog, csak reménykedni tudunk. Nagyon jó lenne, mert a ház alapok nélkül épült és nagyon vizes. Jó lenne, ha kiszáradna, jó lenne, ha sikerülne...

Igazából, a mit vigyünk le, mit ne felejtsünk el taktikai megbeszélés holnap lesz.

Ami biztos:

- teherautóval megyünk 7-en.

- a házépítő hölgytagoknak beszervásztam 4 pár egyforma piros, virágos gumicsizmát. A fanyűvő képre gondolva ,melyet Judit puszta baráti szeretetből belinkelt úgy gondolom, hogy munka közbe is több figyelmet kell szentelnünk a kinézetükre.

- többen leszünk, mint a múltkor és jobban fogjuk érezni magunkat.

- sót már most bekészítek.

- most én fogom a barátnőmet fényképezni / természetes, beállítás és smink nélküli képekre gondolok, melyet majd munka, ill. különböző dolgokkal való küzdés pillanatokban gondolok elkészíteni /

- a következő bejegyzést Rézi mama- vagy Judit írja / de vicces legyen ám!

Egy kedd délutánon megvolt a mit és hogyan tegyünk-vigyünk kupaktanács. Gondolatban már a patak medrének tisztításánál tartottunk, de aztán egymást visszarángatva a valóság talajára egy A4-es oldalon felsoroltuk a szükséges felszerelések listáját és úgy döntöttünk, hogy lehet a gyümölcsfák megmetszése, még nem fér bele a 4 naposra tervezett munkafolyamatba. Jó, ha a szigetelési munka és az eresz kijavítása, esetleg vakolatverés még fizikailag kivitelezhető. Hihetetlenül türelmetlenek vagyunk már, és azonnal indulnánk.

A nagyik már kész menüsorral várják a rajtot. Csak győzzük megenni, amit a catering szolgálat felsorakoztat. Reméljük, szakmai szempontból kivetnivalót most nem találunk az ételekben, (lásd előzőekben zelleres só és hasonlóak...)

Most csak egy miatt imádkozunk és az, a kedvező időjárás….

After party

Úton hazafelé megbeszéltük, hogy a hétvégén Juditéknál szülinapi ill. fénykép nézegető buli lesz. A héten volt a gyerekek és Erika szülinapja is.

Judit és Zoli sütöttek - főztek, terülj-terülj asztalkám várt minket és kb. +20 ember. Judit lazán, az összes ismerősét erre a napra hívta......Nem tudom, hogy csinálja, honnan van ennyi energiája, talán éjjelente őt is töltőre teszik, mint egy telefont:)

Büszkén mutogattuk a HÁZról készült képeket, - a képek mindenkinek tetszettek, a házról csak annyit, hogy néhányan a totális újraépítést javasolták. ( Mint társtulajdonos megjegyzem, ez nem egészen ilyen finoman hangzott el. Inkább így: „Dózeroljuk le, aztán a téglákat pucoljuk meg és rakjuk újra a falakat.” Na itt meg/kiakadtam/tunk. Ok, de akkor hogyan lesz nekünk majd’ 100 éves paraszt kúriánk.) Hát... én jól elbizonytalanodtam...majdnem egy egész napra, amikor megkérdeztem Juditot, hogy ő mit is gondol. Hihetetlenül megkönyebbültem...ő is meg akarja menteni...

Már a bulin elkezdtük tervezni, hogy októberben, ha jövünk hol fogunk lakni, mit fogunk csinálni: majd szigetelünk, kitakarítjuk a padlást, vakolatot verünk, diót, szőlőt és almát szedünk. Mi ketten bármi szednénk, csak mehessünk már.........

3.nap

Mentünk és csináltuk. A ház az érkezésünk kori állapotához képest "patyolat” volt. A padlásról a fiúk cserepezés közben időnként néhány elképesztő tárgyat dobtak le, azokat azonnal eltüzeltük. Az idő rövidsége miatt a padlás takarítást női módra elnapoltuk. És inkább kimentünk a siránkozó férjemhez ásni. Hát... azt hittem, hogy az egész csak egy kis mű nyüszögés, mert amíg mindenki párban dolgozott, ő a gyerekekkel a ház háta mögött egyedül ásott. Erikával lelkesen csatlakoztunk hozzá. Nem mű nyüszögés volt, az Őrség talaja nagyon agyagos, vízelzáró - az ásóra ráragadt az agyag, gyakorlatilag kihúzni is csak ketten tudtuk a földből. Ám a nagy kínlódásban segítség jött. Elek bácsi a szomszédunk először csendben nézte a küszködésünket, aztán segített. Sajátos falusi humorával felejthetetlenné tette az árokásást. Erikával és Zolival akkorákat nevettünk, hogy még a magunk ásott gödörbe is belestünk...

Elek bácsi azt mondta, amikor a ház oldalából kinőtt diófát próbáltuk kiszedni, hogy ne simogassam a baltával üssek oda, ne bohóckodjak. Meg azt is, hogy emeljem magasabbra a baltát ( persze, mert az olyan könnyű )-nos, addig-addig baltázgattunk, amíg apu baltáját tönkre nem tettük. Kicsorbult az éle.

Nem igazán volt felhőtlenül boldog, pedig felajánlottam, hogy majd karácsonyra kap egy újat.

Mindenesetre, a férjem megnyugodott az árok pedig a nap végére közös munkával elkészült. Az árok elkészülése egyébként borzasztóan fontos volt, mert ez az építészeti csoda kell, hogy a csapadékot elvezesse.

Szeretem az önmagunk érdemeit kiemelni:) de a többiek sem napoztak (sajnos, pedig csodálatos idő volt).

Anyukám feladata továbbra is az étkeztetés volt. Végre hoztunk normális sót is, sőt az ebédhez valókat sem hagytuk otthon.

Volt üdítő, kávé, szendvicsek, csoki, keksz és ebédre bográcsos gulyásleves.

Apu, Peti, Judit Zolija a tetőt kalapálták továbbra is, szabdaltak és vágtak a végeredmény káprázatos lett: már nem ázik a ház be. Persze azért egy tetőcsere majd nem árt.......

Judit pedig hol teli, hol üres talicskát vonszolt. A kezében pedig mindig fűrész, vagy ágvágó volt.

A gyerekek szokásuktól eltérően ezen a napon nem ordítottak annyit, sőt igazán aranyosan viselkedtek.

Agyagoztak és a kreációikat a tűznél kiégették.

Persze a gyerekekkel mindig történik valami; Benőt megtámadta a szomszéd vérszomjas kakasa. Judit kiabált, Benő zokogott mi pedig annyira megijedtünk, hogy mindenki rohant segíteni.

Megmentettük őket, és kakaspörkölt sem lett. Apu félelmetes és hatalmas rúgásokkal hazazavarta a kakast, aki bizony kóvályogva vette a haza utat.

Délután ismételten vendégek jöttek; Nikiék a gyerkőcökkel, a polgármesterné asszony kávéval, Oszkár pedig Szlovéniából.

Most már biztos volt, hogy az általunk legfontosabbnak ítélt feladatokkal készen leszünk - így nagyobb társasági életet éltünk.

Néha már 10-15 percet is szántunk a vendégekre. Sajnálom nagyon, de annyira kellett iparkodnunk, hogy készen legyünk.

Oszkár az építésvezetőnket / aput /, anyut és Erikát elvitte egy kis falunézésre - mi pedig addig szépen lassan összepakoltunk, a tüzet eloltottuk. Időben lettünk készen, mert este leszakadt az ég, lett villámlás, dörgés, tűzoltóautó vijjogás. Másnap tudtuk meg, hogy egy magányosan álló ház teteje gyulladt ki.

Este a kakasviadalt még egyszer aztán még százszor átbeszélgettük Benővel. Szomorúan pakolgattuk a cuccainkat, reggel a fiúk visszamentek, megnézték az árkot és reggeli után fájó szívvel hazaindultunk.

2.nap

Reggeli után irány a Ház. Sajnos senki nem takarított ki az éjszaka helyettünk, még mindig volt tennivaló. A nagyszobában térdig állt a toll és a szalma, amely a 100 éves „billerbeck” paplanokból, dunyhákból és ki tudja még miből jött ki. Nagyon undorító volt. Nyavalygásomat akkor fejeztem be, amikor a többiek arra emlékeztettek, hogy a takarítást én akartam, a kincset nekem kell megtalálnom. Hát köszi, nekem is lehetett volna több eszem.... A gusztustalanságokkal megtöltött zsákok szépen sorakoztak, az üresek meg elfogytak, szerencsére az utcában kukások jártak, segítettek. Valószínűleg soha nem fognak elfelejteni.... (a csinos űrhajós szerkóm mély nyomokat hagyhatott bennük).

Mindenki szorgalmasan dolgozott, illetve a gyerekek szorgalmasan ordítottak:)

Apu kitalálta a „hogyan lehetne a tetőt megmenteni, a cserépléceket visszatenni, a szétkorhadt gerendát helyettesíteni”.

Peti barátunk , Zoli biztosítása mellett szuperment megszégyenítő gyorsasággal és magabiztossággal kalapált, toldozott- foldozott a tetőn.

Juditék még kutazgattak egy kicsit, majd Zoli a motoros fűrésszel végigbrummogta a maradék bokrokat, fákat. Ja, reggel mindenki örömére /főképp a gyerekek és nem utolsó sorban a szomszédok/ tüzet gyújtottunk és a bútorokat, ruhákat és a házban található egyéb nem veszélyes, éghető holmikat elégettünk. Judit egy kisebb erdőt cipelt le a tűzhöz és dobta a lángokba. Az én drága Zolim pedig talicskázott és persze ásott, csak ásott és morgott, hogy nem leszünk készen. Mi ezt nem értettük akkor még....

A nap folyamán persze nem csak dolgoztunk: Nagy lelkesedésünkben csak a Házzal foglalkoztunk és nem tettünk eleget a legalapvetőbb udvariassági szabályoknak. Nem mentünk körül és nem köszöntünk be a szomszédainkhoz..... Próbáltam később magyarázni, hogy annyira kevés az időnk...és annyi tennivalónk van...................

Hiába, hegy nem ment Mohamedhez, Mohamed ment a hegyhez. Megérkeztek a szomszédok: ráncos arcú, mosolygós anyóka és apóka. Kedvesek, kíváncsiak és szeretetre méltóak voltak. Perceken belül kaptunk kávét, lekváros buktát, és hagymát.

Ez már igen fontos volt számunkra, mert reggel a csajok olyan könnyen odaszóltak, hogy csomagoljam össze az ebédhez valókat - nem vagyok egy konyhatündér - ez látszik: első nap a lecsóhoz a virslit, a második nap a paprikás krumplihoz a hagymát hagytuk/ többek kérésére javítom: hagytam /otthon. Szerencsére mind a két nap volt nálam zelleres só, mert a rendes sót is elfelejtettem...... (Meg is lett a következménye, azóta ezzel ugrat mindenki, ha a kaja íze nem tuti. Ja és bár Apukám volt a főszakács, a késztermékből köszönte nem kért. Bőszen ígértük, hogy a 3. napra tuti hozunk rendes sót. Már előre jelzem nem sikerült maradéktalanul teljesíteni. Hoztunk, de keveset.)

Délután a másik szomszédunk és a felettünk lakók jöttek át. Mosolyogtunk és megígértük, hogy legközelebb átjövünk és mesélünk magunkról, a gyerekeinkről, a terveinkről, csak ne most és itt, mert a jó időt az utolsó percig ki szeretnénk használni.

Judit irtó klassz volt, mert amíg én nem tudtam egy percet sem nyugodtan tűrni, ő angyali mosollyal bólogatott, telefonszámokat cserélgetett - és ami nagyon fontos megjegyezte mindenkinek a nevét .- Azaz majdnem, az idős szomszédot hagyta, hogy 2 napig - Béla bácsizzak .- pedig nem is az:

Estére már látszott, hogy éled a ház. A fiúk csomagolás előtt leültek a fűre, és a házat nézték....már látszott, tényleg látszott, hogy 7 év után van gazdája.