3.nap

Mentünk és csináltuk. A ház az érkezésünk kori állapotához képest "patyolat” volt. A padlásról a fiúk cserepezés közben időnként néhány elképesztő tárgyat dobtak le, azokat azonnal eltüzeltük. Az idő rövidsége miatt a padlás takarítást női módra elnapoltuk. És inkább kimentünk a siránkozó férjemhez ásni. Hát... azt hittem, hogy az egész csak egy kis mű nyüszögés, mert amíg mindenki párban dolgozott, ő a gyerekekkel a ház háta mögött egyedül ásott. Erikával lelkesen csatlakoztunk hozzá. Nem mű nyüszögés volt, az Őrség talaja nagyon agyagos, vízelzáró - az ásóra ráragadt az agyag, gyakorlatilag kihúzni is csak ketten tudtuk a földből. Ám a nagy kínlódásban segítség jött. Elek bácsi a szomszédunk először csendben nézte a küszködésünket, aztán segített. Sajátos falusi humorával felejthetetlenné tette az árokásást. Erikával és Zolival akkorákat nevettünk, hogy még a magunk ásott gödörbe is belestünk...

Elek bácsi azt mondta, amikor a ház oldalából kinőtt diófát próbáltuk kiszedni, hogy ne simogassam a baltával üssek oda, ne bohóckodjak. Meg azt is, hogy emeljem magasabbra a baltát ( persze, mert az olyan könnyű )-nos, addig-addig baltázgattunk, amíg apu baltáját tönkre nem tettük. Kicsorbult az éle.

Nem igazán volt felhőtlenül boldog, pedig felajánlottam, hogy majd karácsonyra kap egy újat.

Mindenesetre, a férjem megnyugodott az árok pedig a nap végére közös munkával elkészült. Az árok elkészülése egyébként borzasztóan fontos volt, mert ez az építészeti csoda kell, hogy a csapadékot elvezesse.

Szeretem az önmagunk érdemeit kiemelni:) de a többiek sem napoztak (sajnos, pedig csodálatos idő volt).

Anyukám feladata továbbra is az étkeztetés volt. Végre hoztunk normális sót is, sőt az ebédhez valókat sem hagytuk otthon.

Volt üdítő, kávé, szendvicsek, csoki, keksz és ebédre bográcsos gulyásleves.

Apu, Peti, Judit Zolija a tetőt kalapálták továbbra is, szabdaltak és vágtak a végeredmény káprázatos lett: már nem ázik a ház be. Persze azért egy tetőcsere majd nem árt.......

Judit pedig hol teli, hol üres talicskát vonszolt. A kezében pedig mindig fűrész, vagy ágvágó volt.

A gyerekek szokásuktól eltérően ezen a napon nem ordítottak annyit, sőt igazán aranyosan viselkedtek.

Agyagoztak és a kreációikat a tűznél kiégették.

Persze a gyerekekkel mindig történik valami; Benőt megtámadta a szomszéd vérszomjas kakasa. Judit kiabált, Benő zokogott mi pedig annyira megijedtünk, hogy mindenki rohant segíteni.

Megmentettük őket, és kakaspörkölt sem lett. Apu félelmetes és hatalmas rúgásokkal hazazavarta a kakast, aki bizony kóvályogva vette a haza utat.

Délután ismételten vendégek jöttek; Nikiék a gyerkőcökkel, a polgármesterné asszony kávéval, Oszkár pedig Szlovéniából.

Most már biztos volt, hogy az általunk legfontosabbnak ítélt feladatokkal készen leszünk - így nagyobb társasági életet éltünk.

Néha már 10-15 percet is szántunk a vendégekre. Sajnálom nagyon, de annyira kellett iparkodnunk, hogy készen legyünk.

Oszkár az építésvezetőnket / aput /, anyut és Erikát elvitte egy kis falunézésre - mi pedig addig szépen lassan összepakoltunk, a tüzet eloltottuk. Időben lettünk készen, mert este leszakadt az ég, lett villámlás, dörgés, tűzoltóautó vijjogás. Másnap tudtuk meg, hogy egy magányosan álló ház teteje gyulladt ki.

Este a kakasviadalt még egyszer aztán még százszor átbeszélgettük Benővel. Szomorúan pakolgattuk a cuccainkat, reggel a fiúk visszamentek, megnézték az árkot és reggeli után fájó szívvel hazaindultunk.