Már nem kell sokat aludnunk és mehetünk

Bár sajnos messze vagyunk mégis sikerült pár dolgot elintéznünk: Judit kitartásának és utánajárásának köszönhetően a vizet és a villanyt már majdnem sikerült a nevünkre íratni.

Apu kreativitásának köszönhetően készen van az ajtót védő bejárati rácsunk. Nagyon gyönyörű lett, apukám barátai "csak" egy csodálatos iparművészeti alkotásnak titulálták. A rács nagyon szép és nagyon nehéz festeni, de lassan ott is az utolsó stádiumba érünk.

Szakértőnk megnézte, hogy milyen szigetelési módszerek vannak, melyiket lehet házilag megcsinálni, és most már biztos, hogy megpróbáljuk. Abban, hogy sikerülni fog, csak reménykedni tudunk. Nagyon jó lenne, mert a ház alapok nélkül épült és nagyon vizes. Jó lenne, ha kiszáradna, jó lenne, ha sikerülne...

Igazából, a mit vigyünk le, mit ne felejtsünk el taktikai megbeszélés holnap lesz.

Ami biztos:

- teherautóval megyünk 7-en.

- a házépítő hölgytagoknak beszervásztam 4 pár egyforma piros, virágos gumicsizmát. A fanyűvő képre gondolva ,melyet Judit puszta baráti szeretetből belinkelt úgy gondolom, hogy munka közbe is több figyelmet kell szentelnünk a kinézetükre.

- többen leszünk, mint a múltkor és jobban fogjuk érezni magunkat.

- sót már most bekészítek.

- most én fogom a barátnőmet fényképezni / természetes, beállítás és smink nélküli képekre gondolok, melyet majd munka, ill. különböző dolgokkal való küzdés pillanatokban gondolok elkészíteni /

- a következő bejegyzést Rézi mama- vagy Judit írja / de vicces legyen ám!

Egy kedd délutánon megvolt a mit és hogyan tegyünk-vigyünk kupaktanács. Gondolatban már a patak medrének tisztításánál tartottunk, de aztán egymást visszarángatva a valóság talajára egy A4-es oldalon felsoroltuk a szükséges felszerelések listáját és úgy döntöttünk, hogy lehet a gyümölcsfák megmetszése, még nem fér bele a 4 naposra tervezett munkafolyamatba. Jó, ha a szigetelési munka és az eresz kijavítása, esetleg vakolatverés még fizikailag kivitelezhető. Hihetetlenül türelmetlenek vagyunk már, és azonnal indulnánk.

A nagyik már kész menüsorral várják a rajtot. Csak győzzük megenni, amit a catering szolgálat felsorakoztat. Reméljük, szakmai szempontból kivetnivalót most nem találunk az ételekben, (lásd előzőekben zelleres só és hasonlóak...)

Most csak egy miatt imádkozunk és az, a kedvező időjárás….

After party

Úton hazafelé megbeszéltük, hogy a hétvégén Juditéknál szülinapi ill. fénykép nézegető buli lesz. A héten volt a gyerekek és Erika szülinapja is.

Judit és Zoli sütöttek - főztek, terülj-terülj asztalkám várt minket és kb. +20 ember. Judit lazán, az összes ismerősét erre a napra hívta......Nem tudom, hogy csinálja, honnan van ennyi energiája, talán éjjelente őt is töltőre teszik, mint egy telefont:)

Büszkén mutogattuk a HÁZról készült képeket, - a képek mindenkinek tetszettek, a házról csak annyit, hogy néhányan a totális újraépítést javasolták. ( Mint társtulajdonos megjegyzem, ez nem egészen ilyen finoman hangzott el. Inkább így: „Dózeroljuk le, aztán a téglákat pucoljuk meg és rakjuk újra a falakat.” Na itt meg/kiakadtam/tunk. Ok, de akkor hogyan lesz nekünk majd’ 100 éves paraszt kúriánk.) Hát... én jól elbizonytalanodtam...majdnem egy egész napra, amikor megkérdeztem Juditot, hogy ő mit is gondol. Hihetetlenül megkönyebbültem...ő is meg akarja menteni...

Már a bulin elkezdtük tervezni, hogy októberben, ha jövünk hol fogunk lakni, mit fogunk csinálni: majd szigetelünk, kitakarítjuk a padlást, vakolatot verünk, diót, szőlőt és almát szedünk. Mi ketten bármi szednénk, csak mehessünk már.........

3.nap

Mentünk és csináltuk. A ház az érkezésünk kori állapotához képest "patyolat” volt. A padlásról a fiúk cserepezés közben időnként néhány elképesztő tárgyat dobtak le, azokat azonnal eltüzeltük. Az idő rövidsége miatt a padlás takarítást női módra elnapoltuk. És inkább kimentünk a siránkozó férjemhez ásni. Hát... azt hittem, hogy az egész csak egy kis mű nyüszögés, mert amíg mindenki párban dolgozott, ő a gyerekekkel a ház háta mögött egyedül ásott. Erikával lelkesen csatlakoztunk hozzá. Nem mű nyüszögés volt, az Őrség talaja nagyon agyagos, vízelzáró - az ásóra ráragadt az agyag, gyakorlatilag kihúzni is csak ketten tudtuk a földből. Ám a nagy kínlódásban segítség jött. Elek bácsi a szomszédunk először csendben nézte a küszködésünket, aztán segített. Sajátos falusi humorával felejthetetlenné tette az árokásást. Erikával és Zolival akkorákat nevettünk, hogy még a magunk ásott gödörbe is belestünk...

Elek bácsi azt mondta, amikor a ház oldalából kinőtt diófát próbáltuk kiszedni, hogy ne simogassam a baltával üssek oda, ne bohóckodjak. Meg azt is, hogy emeljem magasabbra a baltát ( persze, mert az olyan könnyű )-nos, addig-addig baltázgattunk, amíg apu baltáját tönkre nem tettük. Kicsorbult az éle.

Nem igazán volt felhőtlenül boldog, pedig felajánlottam, hogy majd karácsonyra kap egy újat.

Mindenesetre, a férjem megnyugodott az árok pedig a nap végére közös munkával elkészült. Az árok elkészülése egyébként borzasztóan fontos volt, mert ez az építészeti csoda kell, hogy a csapadékot elvezesse.

Szeretem az önmagunk érdemeit kiemelni:) de a többiek sem napoztak (sajnos, pedig csodálatos idő volt).

Anyukám feladata továbbra is az étkeztetés volt. Végre hoztunk normális sót is, sőt az ebédhez valókat sem hagytuk otthon.

Volt üdítő, kávé, szendvicsek, csoki, keksz és ebédre bográcsos gulyásleves.

Apu, Peti, Judit Zolija a tetőt kalapálták továbbra is, szabdaltak és vágtak a végeredmény káprázatos lett: már nem ázik a ház be. Persze azért egy tetőcsere majd nem árt.......

Judit pedig hol teli, hol üres talicskát vonszolt. A kezében pedig mindig fűrész, vagy ágvágó volt.

A gyerekek szokásuktól eltérően ezen a napon nem ordítottak annyit, sőt igazán aranyosan viselkedtek.

Agyagoztak és a kreációikat a tűznél kiégették.

Persze a gyerekekkel mindig történik valami; Benőt megtámadta a szomszéd vérszomjas kakasa. Judit kiabált, Benő zokogott mi pedig annyira megijedtünk, hogy mindenki rohant segíteni.

Megmentettük őket, és kakaspörkölt sem lett. Apu félelmetes és hatalmas rúgásokkal hazazavarta a kakast, aki bizony kóvályogva vette a haza utat.

Délután ismételten vendégek jöttek; Nikiék a gyerkőcökkel, a polgármesterné asszony kávéval, Oszkár pedig Szlovéniából.

Most már biztos volt, hogy az általunk legfontosabbnak ítélt feladatokkal készen leszünk - így nagyobb társasági életet éltünk.

Néha már 10-15 percet is szántunk a vendégekre. Sajnálom nagyon, de annyira kellett iparkodnunk, hogy készen legyünk.

Oszkár az építésvezetőnket / aput /, anyut és Erikát elvitte egy kis falunézésre - mi pedig addig szépen lassan összepakoltunk, a tüzet eloltottuk. Időben lettünk készen, mert este leszakadt az ég, lett villámlás, dörgés, tűzoltóautó vijjogás. Másnap tudtuk meg, hogy egy magányosan álló ház teteje gyulladt ki.

Este a kakasviadalt még egyszer aztán még százszor átbeszélgettük Benővel. Szomorúan pakolgattuk a cuccainkat, reggel a fiúk visszamentek, megnézték az árkot és reggeli után fájó szívvel hazaindultunk.

2.nap

Reggeli után irány a Ház. Sajnos senki nem takarított ki az éjszaka helyettünk, még mindig volt tennivaló. A nagyszobában térdig állt a toll és a szalma, amely a 100 éves „billerbeck” paplanokból, dunyhákból és ki tudja még miből jött ki. Nagyon undorító volt. Nyavalygásomat akkor fejeztem be, amikor a többiek arra emlékeztettek, hogy a takarítást én akartam, a kincset nekem kell megtalálnom. Hát köszi, nekem is lehetett volna több eszem.... A gusztustalanságokkal megtöltött zsákok szépen sorakoztak, az üresek meg elfogytak, szerencsére az utcában kukások jártak, segítettek. Valószínűleg soha nem fognak elfelejteni.... (a csinos űrhajós szerkóm mély nyomokat hagyhatott bennük).

Mindenki szorgalmasan dolgozott, illetve a gyerekek szorgalmasan ordítottak:)

Apu kitalálta a „hogyan lehetne a tetőt megmenteni, a cserépléceket visszatenni, a szétkorhadt gerendát helyettesíteni”.

Peti barátunk , Zoli biztosítása mellett szuperment megszégyenítő gyorsasággal és magabiztossággal kalapált, toldozott- foldozott a tetőn.

Juditék még kutazgattak egy kicsit, majd Zoli a motoros fűrésszel végigbrummogta a maradék bokrokat, fákat. Ja, reggel mindenki örömére /főképp a gyerekek és nem utolsó sorban a szomszédok/ tüzet gyújtottunk és a bútorokat, ruhákat és a házban található egyéb nem veszélyes, éghető holmikat elégettünk. Judit egy kisebb erdőt cipelt le a tűzhöz és dobta a lángokba. Az én drága Zolim pedig talicskázott és persze ásott, csak ásott és morgott, hogy nem leszünk készen. Mi ezt nem értettük akkor még....

A nap folyamán persze nem csak dolgoztunk: Nagy lelkesedésünkben csak a Házzal foglalkoztunk és nem tettünk eleget a legalapvetőbb udvariassági szabályoknak. Nem mentünk körül és nem köszöntünk be a szomszédainkhoz..... Próbáltam később magyarázni, hogy annyira kevés az időnk...és annyi tennivalónk van...................

Hiába, hegy nem ment Mohamedhez, Mohamed ment a hegyhez. Megérkeztek a szomszédok: ráncos arcú, mosolygós anyóka és apóka. Kedvesek, kíváncsiak és szeretetre méltóak voltak. Perceken belül kaptunk kávét, lekváros buktát, és hagymát.

Ez már igen fontos volt számunkra, mert reggel a csajok olyan könnyen odaszóltak, hogy csomagoljam össze az ebédhez valókat - nem vagyok egy konyhatündér - ez látszik: első nap a lecsóhoz a virslit, a második nap a paprikás krumplihoz a hagymát hagytuk/ többek kérésére javítom: hagytam /otthon. Szerencsére mind a két nap volt nálam zelleres só, mert a rendes sót is elfelejtettem...... (Meg is lett a következménye, azóta ezzel ugrat mindenki, ha a kaja íze nem tuti. Ja és bár Apukám volt a főszakács, a késztermékből köszönte nem kért. Bőszen ígértük, hogy a 3. napra tuti hozunk rendes sót. Már előre jelzem nem sikerült maradéktalanul teljesíteni. Hoztunk, de keveset.)

Délután a másik szomszédunk és a felettünk lakók jöttek át. Mosolyogtunk és megígértük, hogy legközelebb átjövünk és mesélünk magunkról, a gyerekeinkről, a terveinkről, csak ne most és itt, mert a jó időt az utolsó percig ki szeretnénk használni.

Judit irtó klassz volt, mert amíg én nem tudtam egy percet sem nyugodtan tűrni, ő angyali mosollyal bólogatott, telefonszámokat cserélgetett - és ami nagyon fontos megjegyezte mindenkinek a nevét .- Azaz majdnem, az idős szomszédot hagyta, hogy 2 napig - Béla bácsizzak .- pedig nem is az:

Estére már látszott, hogy éled a ház. A fiúk csomagolás előtt leültek a fűre, és a házat nézték....már látszott, tényleg látszott, hogy 7 év után van gazdája.

Rendrakás a portánk táján

Elérkezett az augusztus, aminek a végét szokás szerint nem a tűzijáték és nem az ovikezdés miatt vártuk, hanem mert, hivatalosan nevünkre kerül a ház. Azt terveztük, hogy sokan megyünk le Magyarszombatfára a házikónkhoz és sokat fogunk dolgozni. Roppant izgatottan készülődtünk, több haditanácsot tartottunk, bevásárló listákkal rohangáltunk, szerszámokat pakoltunk össze, Judit teherautót szerzett és az a szerencsétlen autó az utolsó percben ELROMLOTT.

Na ne, újabb variációk a lejutásra, átszervezések, majd Judit hozta a formáját és igaz más típusú de egy igazi csereautót kapott a Mercedestől. /Itt szeretném megjegyezni, hogy a Mercedesnél azóta is mindenki szemlesütve közlekedik és a mai napig csuklanak a kollegák./

Elindult a banda, Juditék, Apuék, barátaink Peti és Era és a mi Családunk. A Balatonnál beugrottunk Zoli ügyvéd barátjáért és 4,5 óra alatt lesuhantunk az autópályán. Volt fiús autó, papás autó és csajok a gyerekekkel. A két gyerek között ültem, az út végére megértettem azokat a filmeket, ahol a látszólag normális emberek zombiként szállnak ki az autóból és mindenre zombi módon reagálnak. Miért ordítanak a 6 évesek??? Miért?????????

Egyből a házhoz mentünk, megmutattam a szüleimnek, mert anyukám még csak képen látta, a többiek az adás-vétellel kapcsolatos dolgokat intézték. Mi nézelődtünk egy kicsit, a gyerekek egyfolytában ordítottak,- én ezt már nem bírtam:) úgyhogy lassan elfoglaltuk a szállást.

Másnap reggeli után indulás, beköszöntünk Nikinek, elhoztuk tőle az otthon hagyott gyerekgyógyszert és irány a ház.

Mire a házhoz értünk a fiúk már kocsibeállót ástak, a Papa pedig a gyerekeknek sátrat állított. Mi pedig csinos asztronauta szerelésbe öltöztünk / én úgy néztem ki mint egy csillagközi katona , vagy atomsugár kutató / és indulhatott a nagytakarítás.

Első lendületből az ajtóig jutottunk el, először itt kaptunk hányingert. Már említettem, hogy a házat a kosz és rendetlenség rémuralma tartotta fogva, de ez a látvány és bűz mindenen túl ment.

Erikával egymást bíztatva és bátorítva merészkedtünk a házba. Minden egyes lépésnél rettegtünk, hogy a szemét megmozdul és egy ÁLLAT ugrik ránk, vagy ránk mászik, vagy megharap, vagy....... Hát szerencsére nem ugrott ránk senki .............

Nagyon szerettem volna kincset találni, de abból csak kevés volt.

Viszont találtunk sok minden mást:

-megolvadt, bepenészedett protézist, már már folyékony formában, padlóra tapadva

/itt sikongatva és öklendezve menekültem a napfényre /

- stoppolófát

- varrógépet, bringát

- rengeteg bepenészedett, egér vagy ÁLLAT rágta ruhát

- sok szúette bútort, legalább 3 szétrohadt heverőt

- kaját a hűtőben / a ház 7 éve üres /

- zsírt a konyhában

- néhány fül nélküli lukas vödröt

- legalább 20 üres sörösüveget -kupakkal a tetején

és rengeteg, rengeteg undormányt, gusztustalanságot fogtunk meg, néztünk át.

Amíg mi szépen szelektálgattunk addig a többiek is dolgoztak:

A gyerekek hol egymást, hol a mamát szekálták. A mama főzött a 10 emberre, kávét csinált, csokit adott, inni adott és a dolgozókat szekálta, hogy üljenek már le.

Judit: Tavitündért és Csipkerózsikát játszott a Zolival. Ők a kutat szabadították ki, 7 éves fogságából. Aztán egymást a szilvafa és a rózsabokor öleléséből.

Peti, Apu: most hirtelen nem emlékszem, mit csináltak az első nap. Bocsánat, ez csak azért van, mert mi annyit dolgoztunk a házban, hogy nem volt időnk a többiekkel foglalkozni:) Valószínűleg ástak, fúrtak, faragtak, kalapáltak, bontottak.

Zoli enyém: ásott, ásott és ásott, ja igen és a házat körülvevő dzsungelt irtotta Petivel. Mindenki keményen dolgozott, bíztattuk egymást nagyon, estére már mintha látszott volna valami - valami nagyon kevés.

A szállásunkon vacsora után az agyagot piszkálgattuk a hajunkból, körmünkből, ruhánkból a vérző sebeinket nyalogattuk, egymás egészségére, a házunkra ittunk és elhatároztuk, hogy még jobban még többet teszünk meg másnap a házért.

A HÁZ néző

Eldöntöttük, hogy HÁZUNK lesz, megszerveztük, hogy pénteken munka után, gyerekek nélkül megyünk. Mindenki hazaszalad a csomagokért, aztán egymásért és indulunk. Elindultunk Judit, a férjem, a Szakértői Bizottság és én. Itthonról elvileg mindent megszerveztünk, háznézés, ingatlanos, szállás mindent. A gyakorlatban csak azt felejtettük el, hogy egy nap nem 48 órából áll-valahogy mindig időhiányban voltunk..

Az első helyet Szalafőn néztük meg. Kedves néni, mosolygós már majdnem este volt. Aranyszínű szandimban két meztelen csigán a gyorskorcsolyázókat megszégyenítő sebességgel csúsztam be a kertkapun. Mindenki mindent megnézett, elbúcsúztunk a nénitől és elfoglaltuk a szállásunkat. Másnap reggel korán keltünk, Judittal tettünk egy kört a máriaújfalui tónál megnéztük az íjászokat és rohantunk, mert már késében voltunk Nikitől az ingatlanosunktól.

A szállásra visszaérve férjem és szakértőink pizsamában fetrengtek. Aki 2 perc alatt elkészül az jöhet, Zolin kívül senki sem tudta teljesíteni a szintidőt. Rohantunk, Niki igazán kedves barátságos, jó fej. Egész délelőtt vitt minket, csak kapkodtuk a fejünket. Magyarföldről Judit és Zoli a férjem nem akartak tovább jönni. Képzeletben már beköltöztek, minden virágzott és

illatozott. Nekem a magyarszombatfai ház tetszett. De nagyon. Kúria jellegű épület domboldalon, szép kilátás, patak. Hát szépnek szép, mondták a többiek, de nagyon romos, nagyon vizes. Próbáltam a ház érdekében szót emelni, de nagyon sok lett hirtelen a DE.....

Este megbeszélés. Elő a lista. Mindenki mondja meg, hogy melyik ház tetszett és miért. 2en 1 ellen. Éreztem a vesztes pozíciómat. Magyarföld - Magyarszombatfa ellen. Győztes: Magyarföld. Telefonok elő, ajánlattétel. Másnap reggel korán a hír, hogy a ház elkelt.

Nem voltam szomorú. J De megijedtem, most mi lesz? Nem veszünk semmit? Jajj ne.

A sosem volt miénk - bánatunkat, délelőtt a Fazekasnapon elsirattuk. Megegyeztünk, hogy hazafelé még egyszer mindent megnézünk - szigorúan a szakértőink kedvéért. Este grilleztünk, jókat nevettünk és alig vártuk a reggelt..........

Másnap mindent megnéztünk, még egyszer. Magyarszombatfán a háznál Erika azonnal megértette, hogy mi fogott meg az épületben, a helyben, neki tetszett. Aztán hirtelen Judit és Zoli is elkezdtek izgatottan fel és alá rohangálni, túltették magukat az épület rettenetesen elhanyagolt állapotán, szemeik előtt életre kelt a ház, a pajta, a szérűben pedig már amatőr színjátszó csoportok léptek fel.

Telefon elő Nikinek már csak sms-t mertem írni, mert a 4 gyereke mellett mi is egész hétvégén az energiáit szívtuk. Niki azonban fáradhatatlan, kis várakozás után megérkezett a kulccsal. A lakásban óriási szeméthalmok, szalmával és tollal térdig ellepet szobák egyszerűen eszméletlen kosz fogadott.

Hát én itt kezdtem mondani, hogy nehogy kitakarítsák, majd én.......... Kincset akartam találni.......... Rettenetes volt, de ez egy következő történet.

Nos, Magyarszombatfáról hazafelé, az autóban tettünk ajánlatot. Volt két álmatlan napunk, mindenki mindenkit hívott, mindenki izgult és megjött a válasz. Jöjjünk, a miénk lehet. Munka után azonnal elindultunk: Judit, Zoli / Judit férje is Zoli / Benő, Zsófi, Zozó, Apukám és én. Nekik is tetszett. Illetve Zoli majdnem elájult a ház állapotáról, pedig akkor még nem tudta, hogy az alkony homálya sok mindent eltakar.

Vittük a foglalót, éjjel kisüstivel áldomást ivott a csapat, hajnali 2-re értünk haza, másnap fejfájósan, de eszméletlenül boldogan indultunk dolgozni.

Végre megtaláltuk! A mienké! Kopott, vizes, romos, koszos, dohos de a MIENKÉ!

Bemutatkozunk

Az ismeretségünk az óvodában kezdődött, ahol számomra egyetlen szimpatikus szülőként lépett fel az akkor még kedves idegen. Szimpátiám egyoldalú volt, mert engem itt 2 évig észre sem vettek. Egyébként sem tudta eldönteni a fiam barátjáért loholó tömegben ki kicsoda, de aztán egy szülinapi bulin minden tisztázódott. Kiderült, hogy Judit a család mozgatórugója, a folyamatosan loholók az ő 3-as ikrei, közülük az egyik az anyuka. Juditot nyugodtan hívhatnánk Mutternak is, de ne tegyük, mert sem kora, sem kinézete, sem ereje nem engedi meg és félő, hogy az első ilyen jellegű mondatra az aerobicon edződött acélos karjával jól kupán csapna.

Amit Juditról tudni kell: nagyszerű szervező, szeret utazni, ritkán felejt el valamit, (de akkor viszont sokáig emlékezik rá mindenki), házias, (bár lekvárt még mindig nem kaptunk tőle), segítőkész, szeret vezetni: bringát, autót, teherautót, repülőt. Igen, azt is.

Miután barátnőmet bemutattam, most önmagam sztárolása következik.

Lassan felnőtt leszek, (a felnőtté válás korhatára nálam mondjuk 40év). Talán kicsit többet beszélek, mint a nagyátlag, talán kicsit türelmetlenebb vagyok , mint a nagy átlag, de ez nem óriási lelki torzulás, ha valaki valamit MOST és AZONNAL akar. Ha édesanyámat kérdeznék, akkor azt mondaná, hogy ilyen elvetemült , házsártos sárkány természete senkinek nincs a Földön és csodálja a férjemet, hogy engem így is elvisel nap, mint nap. Szerinte olyan vagyok, mint a nagymamám. A nagyiról azt is tudni kell: nekem nem csak gyönyörű, hanem maga a tökéletesség volt. Én ilyeneknek képzelem a tündéreket.J

Nos, megismerkedésünk után nem sokat teketóriáztunk, kirándulások, közös szilveszter, közös húsvét és pünkösd után kiderültek a közös álmok: legyen egy apartmanunk valahol messze, szép helyen, ami a miénk, csak a miénk – senki nem szól bele, úgy építjük, úgy szépítjük, ahogy nekünk tetszik (és ahogy pénzünk van rá ………)

Miután mind a kettőnknek tetszett az erdőkkel, mezőkkel, patakokkal teleszórt Őrség, néhány álmatlan, számolásokkal eltöltött éjszaka után vettünk egy közös HÁZAT, potom 300 km-re jelenlegi otthonunktól Magyarszombatfa-Gödörházán.

A HÁZ jelenleg így néz ki, igen kedves olvasók tudjuk, hogy gyönyörű, kérem hívásaikkal ne zavarjanak, ajánlataikkal ne bombázzanak, már elkelt. A világ minden kincséért sem eladó!

Megértésüket köszönjük.J

Viccet félretéve, blogunk a HÁZ felújításáról, küszködéseinkről, kalandjainkról, örömünkről – és bár nem szeretnénk, de biztos lesznek nehéz perceink is – bánatunkról szól.