Elérkezett az augusztus, aminek a végét szokás szerint nem a tűzijáték és nem az ovikezdés miatt vártuk, hanem mert, hivatalosan nevünkre kerül a ház. Azt terveztük, hogy sokan megyünk le Magyarszombatfára a házikónkhoz és sokat fogunk dolgozni. Roppant izgatottan készülődtünk, több haditanácsot tartottunk, bevásárló listákkal rohangáltunk, szerszámokat pakoltunk össze, Judit teherautót szerzett és az a szerencsétlen autó az utolsó percben ELROMLOTT.
Na ne, újabb variációk a lejutásra, átszervezések, majd Judit hozta a formáját és igaz más típusú de egy igazi csereautót kapott a Mercedestől. /Itt szeretném megjegyezni, hogy a Mercedesnél azóta is mindenki szemlesütve közlekedik és a mai napig csuklanak a kollegák./
Elindult a banda, Juditék, Apuék, barátaink Peti és Era és a mi Családunk. A Balatonnál beugrottunk Zoli ügyvéd barátjáért és 4,5 óra alatt lesuhantunk az autópályán. Volt fiús autó, papás autó és csajok a gyerekekkel. A két gyerek között ültem, az út végére megértettem azokat a filmeket, ahol a látszólag normális emberek zombiként szállnak ki az autóból és mindenre zombi módon reagálnak. Miért ordítanak a 6 évesek??? Miért?????????
Egyből a házhoz mentünk, megmutattam a szüleimnek, mert anyukám még csak képen látta, a többiek az adás-vétellel kapcsolatos dolgokat intézték. Mi nézelődtünk egy kicsit, a gyerekek egyfolytában ordítottak,- én ezt már nem bírtam:) úgyhogy lassan elfoglaltuk a szállást.
Másnap reggeli után indulás, beköszöntünk Nikinek, elhoztuk tőle az otthon hagyott gyerekgyógyszert és irány a ház.
Mire a házhoz értünk a fiúk már kocsibeállót ástak, a Papa pedig a gyerekeknek sátrat állított. Mi pedig csinos asztronauta szerelésbe öltöztünk / én úgy néztem ki mint egy csillagközi katona , vagy atomsugár kutató / és indulhatott a nagytakarítás.
Első lendületből az ajtóig jutottunk el, először itt kaptunk hányingert. Már említettem, hogy a házat a kosz és rendetlenség rémuralma tartotta fogva, de ez a látvány és bűz mindenen túl ment.
Erikával egymást bíztatva és bátorítva merészkedtünk a házba. Minden egyes lépésnél rettegtünk, hogy a szemét megmozdul és egy ÁLLAT ugrik ránk, vagy ránk mászik, vagy megharap, vagy....... Hát szerencsére nem ugrott ránk senki .............
Nagyon szerettem volna kincset találni, de abból csak kevés volt.
Viszont találtunk sok minden mást:
-megolvadt, bepenészedett protézist, már már folyékony formában, padlóra tapadva
/itt sikongatva és öklendezve menekültem a napfényre /
- stoppolófát
- varrógépet, bringát
- rengeteg bepenészedett, egér vagy ÁLLAT rágta ruhát
- sok szúette bútort, legalább 3 szétrohadt heverőt
- kaját a hűtőben / a ház 7 éve üres /
- zsírt a konyhában
- néhány fül nélküli lukas vödröt
- legalább 20 üres sörösüveget -kupakkal a tetején
és rengeteg, rengeteg undormányt, gusztustalanságot fogtunk meg, néztünk át.
Amíg mi szépen szelektálgattunk addig a többiek is dolgoztak:
A gyerekek hol egymást, hol a mamát szekálták. A mama főzött a 10 emberre, kávét csinált, csokit adott, inni adott és a dolgozókat szekálta, hogy üljenek már le.
Judit: Tavitündért és Csipkerózsikát játszott a Zolival. Ők a kutat szabadították ki, 7 éves fogságából. Aztán egymást a szilvafa és a rózsabokor öleléséből.
Peti, Apu: most hirtelen nem emlékszem, mit csináltak az első nap. Bocsánat, ez csak azért van, mert mi annyit dolgoztunk a házban, hogy nem volt időnk a többiekkel foglalkozni:) Valószínűleg ástak, fúrtak, faragtak, kalapáltak, bontottak.
Zoli enyém: ásott, ásott és ásott, ja igen és a házat körülvevő dzsungelt irtotta Petivel. Mindenki keményen dolgozott, bíztattuk egymást nagyon, estére már mintha látszott volna valami - valami nagyon kevés.
A szállásunkon vacsora után az agyagot piszkálgattuk a hajunkból, körmünkből, ruhánkból a vérző sebeinket nyalogattuk, egymás egészségére, a házunkra ittunk és elhatároztuk, hogy még jobban még többet teszünk meg másnap a házért.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése